Keresőoptimalizálás 2020-ban:
Ezek a feltételek a top 10-be kerüléshez!
Mi mindent kell tenned ahhoz, hogy megtalálható legyél a Google keresőjében?
Célom, hogy neked is átadjam azokat az információkat, amelyek segítenek abban, hogy ügyfeleim oldalai előkelő helyezéseket érjenek el Google találati oldalain.
Mit is értünk keresőoptimalizálás alatt és miért fontos ez számodra?
Ezt úgy kell elképzelned, hogy amikor a Google keresőben egy adott kulcsszóra keresel, a Google kereső az több találatot listáz annak függvényében, hogy hány releváns oldalt talál a keresett kifejezésre. Azonban a listázás egy algoritmus alapján történik, amely segítségével a Google kereső megállapítja, hogy az általad keresett kifejezésre melyek a legrelevánsabb oldalak. Ennek működéséről majd bővebben olvashatsz…
A találatok rangsorolása során legalább 200 tényezőt vesz figyelembe a Google kereső (a hivatalos közlések szerint), ezek többnyire az oldal technikai és tartalmi részei valamint külső webhelyekről mutató hivatkozások és ezek minőségének az ötvözete ami számításba kerül. Ezen kívül a Google kereső figyelembe veszi a felhasználó keresési- és böngészési szokásait, valamint számos más tényezőt (földrajzi hely, asztali gép vagy mobil eszköz, iparág stb.).
Ennek köszönhetően nem jelenthető ki, hogy egy adott oldal stabilan első, második vagy harmadik helyen szerepel. Tehát csak átlag helyezésekről beszélhetünk.
A keresőoptimalizálás csak egy nagyon komplex és jól kidolgozott stratégia mentén működhet. Rövid távon is lehet jó eredményeket elérni, de leginkább a hosszú távú marketing stratégia az ami működőképes és eredményhez vezet.
Mivel a Google keresőből olyan látogatókat érhetsz el, akik már célzottan keresnek egy szolgáltatásra, termékre vagy információra, az egyik legjobban konvertáló csatornának tekinthetjük.
Továbbiakban olyan hasznos információkat igyekszem megosztani veled, amelyek segítenek saját webhelyed optimalizálásában, és remélhetőleg egyre több oldalad kerül majd előkelő helyezésre Google találati listáin.
Mik az organikus találatok?

Kék kerettel a keresett kifejezésre talált találatok száma látható, piros kerettel a fizetett, más néven PPC (Pay Per Click) Google Ads hirdetések (korábban AdWords) láthatók majd ezt követően zöld keretben 10 további találat, ezek az organikus (nem fizetett) találatok.
A keresőoptimalizálás vagy más néven SEO célja, hogy oldalaink az organikus, azaz a nem fizetett listákra kerüljenek minél előkelőbb helyekre.
Javasolt, hogy még mielőtt eldöntenéd milyen kulcsszavakra szeretnél egy adott oldalt optimalizálni, indíts el egy PPC kampányt! A fizetett hirdetések előnye az organikus találatokkal szemben az, hogy azonnali eredményt érhetsz el. De igaz, ha erre is nagy a verseny, itt sem úszod meg az optimalizálást.
A keresőoptimalizálás előnyei
Lássuk sorjába a legfontosabb előnyöket:
1. Minőségi forgalom növelése
Csak arra kell gondolnod, hogy a keresőoptimalizálás eredményeként a felhasználók úgy jutnak el oldalaidra, hogy már előzőleg a Google keresőjében beírták azt a keresőkifejezést, amire ők kíváncsiak. Az inbound marketing stratégia egyik leghatékonyabb ügyfélszerzési csatornájaként tekinthetünk rá, a Google organikus találatokról érkező látogatók nagyobb valószínűséggel konvertálódnak (regisztráció, feliratkozás, vásárlás).
Azért minőségi forgalom, mivel ezek a felhasználók már érdeklődnek az adott téma iránt, amiről az oldalad szól és önszántukból érkeznek oldalaidra, tehát nem egy erőltetett értékesítési csatornán keresztül mint pl a TV, rádió, banner vagy plakát hirdetés.
Webáruházak esetében pedig különösen az egyik legértékesebb ügyfélszerzési csatornaként tekinthetünk rá.
2. Magas megtérülési arány (ROI)
Ez valójában akkor érvényes, ha oldalaink már folyamatosan előkelő helyezésekre kerülnek a Google organikus találati listáin, de mindig mérlegelni kell a befektetett tőke és a sikeres eredmény után beáramló árbevételt.
Igaz, amikor már 1000 Ft / kattintás feletti árakkal tudunk forgalmat generálni Google PPC hirdetésekkel, akkor erősen motiváló tényező lehet, hogy talán érdemes keresőoptimalizálásban is gondolkodni, különösen hosszú távon.

Az üzleti megközelítése ennek az, hogy nem a PPC vagy SEO költségen kell legyen a hangsúly, inkább a ROI-on, a hosszú távú megtérülésen.
Nézzünk egy gyors kalkulációt:
- Havi átlag 200 000 Ft költség keresőoptimalizálásra.
- Időszak: 6 hónap
- CAC (Customer Acquisition Cost) – Ügyfélszerzés költsége: 1 200 000 Ft
- Google organikus keresőből új vásárlók/megrendelők száma: 50
- Átlag vásárlási érték: 10 000 Ft / vásárló
- Új megrendelések értéke a 6 hónapos időszak alatt (CLTV): 500 000 Ft (50×10 000 Ft)
A kalkuláció alapján a 6 hónapos időszak még csak közel a felét termelte ki a befektetett összegnek, de ha azt vesszük figyelembe, hogy folyamatosan érkeznek új vásárlók és a lemorzsolódással (churn) együtt is növekedési tendenciát mutat, csak idő kérdése, hogy mikor térül meg a befektetett ügyfélszerzés költsége. Célunk, hogy az új és összesített vásárlói élettartam értéke minél hamarabb lépje át az ügyfélszerzés költségét (CLTV>CAC).
Ha mindezt kiegészítjük azzal, hogy egy nagyon jól kidolgozott értékesítési csatornával dolgozunk -értem itt azt a nagyon célzott és ellenállhatatlan ajánlatokat felülértékesítés (up-sell) és keresztértékesítéseket (cross-sell),- amelyek a vásárlási folyamat során jelennek meg, akkor egész korai fázisban számíthatunk költségeink megtérülésére.
Aki jártas értékesítésben az nagyon jól tudja, hogy ha első vásárlás nullszaldósan zárul az már egy pozitív eredmény hiszen ezt követően már csak növelhetjük a megtérülést kecsegtetőbbnél kecsegtetőbb ajánlatokkal.
3. Magas átkattintási arány (CTR)
Ha már top 10, de lehetőleg top 5 helyezéseket érsz el, kizárt, hogy ne érkezzen Google organikus forgalom az oldaladra még akkor is, hogy előbb a fizetett hirdetések listázódnak az első négy helyen.
Az alábbi illusztráción az látható, hogy átlagosan mekkora az átkattintási arány asztali gépen vagy mobil eszközökön annak függvényében, hogy milyen helyezésen szerepel az oldalad.

Google organikus átkattintási arány asztali gép és mobil eszközök – Advanced Web Ranking
Egy rövid betekintés Google kereső működésében
Az első és egyik legfontosabb szempont, ami tulajdonképpen nem is a működéssel kapcsolatos, az nem más mint a Google kereső népszerűsége. Nagy valószínűséggel kevés olyan ismerősöd van, aki nem hallott róla vagy nem használja a Google keresőjét rendszeresen. Napi több milliárd keresést hajtanak végre a felhasználók világszerte a Google keresőjében, ezért érdemes, hogy oldalaid előkelő helyen listázódjanak és forgalmat generáljanak.
Rangsorolási tényezők
Egy adott oldal rangsorolásához a Google kereső számos tényezőt vesz figyelembe, ma ez a szám már bőven 200 fölött van, de sok más egyéb szempont is közrejátszik, hogy a Google kereső épp melyik oldalt hogyan értékeli, minősíti majd rangsorolja.
Az alábbi grafikonon a SEMrush által készített tanulmány ad egy áttekintést arról, hogy melyek a legfontosabb tényezők, amelyek rangsorolás során számításba kerülnek.

Google rangsorolási tényezők fontossági sorrendben – SEMrush
A több mint 200 rangsorolási tényező szakmai körökben is csak egy általánosan elfogadott vélemény hiszen a mesterséges intelligenciával felruházott RankBrain algoritmus óta már olyan szempontokat is figyelembe vehet a Google kereső, amire nem is gondolnál.
DE, összefoglalva, itt van egy lista azokról a tényezőkről, amelyeket maga a Google is elismert, hogy számításba vesz rangsorolásai során: HTTPS protokoll, oldalbetöltési sebesség, oldalcím, mobil változat (különösen mobile-first indexelés óta), PageRank (már nem aktuális, de még használja a Google kereső), linkek (szavazatok: minőség + relevancia), horgonyszöveg (fontos a diverzitás), domain tekintély (nem elég ha csak egy minőségi oldalunk van, ezt nagy tekintélyű oldalak is vissza kell igazolják), felhasználói szándék és viselkedés, földrajzi hely, túlzott optimalizálás (“keyword stuffing”, amikor a tartalmakban fölöslegesen ismétlődnek a kulcsszavak, ez negatívan hat az oldalunkra).
Szempontok, amelyek alátámasszák a keresőoptimalizálás fontosságát
Remélhetőleg mostanra már elég sok tudásanyagot sikerült átadnom keresőoptimalizálással kapcsolatosan, mostanra már talán van egy általános elképzelésed annak működéséről, mik a legfontosabb előnyei és mindebből te hogyan tudsz profitálni.
Ugyanakkor talán azon is elgondolkodtál már, hogy mindennek a kivitelezése, folyamatos karbantartása rengeteg időt és erőforrást vesz igénybe. Sőt, elfogadva az érveidet és igazat adva neked, jogosan állíthatod, hogy a keresőoptimalizálás eredményességére, top 5 organikus helyezések eléréséhez nem lehet 100%-os biztonsággal hagyatkozni.
Éppen ezért, jogosan azt is állíthatod, hogy a keresőoptimalizálás helyett, a rendelkezésedre álló költségkeretet és erőforrást talán inkább jobban megérné, ha Google Ads PPC vagy hírlevél marketing kampány-ra áldoznád.
Én ezeket az érveket teljes mértékben elfogadom és egyetértek velük, sőt támogatok minden egyéb marketing tevékenységet, ami eredményhez vezet. Én magam sem csak kizárólag keresőoptimalizást alkalmazok, lásd teljes online marketing szolgáltatásaim, amely a SEO Growth csomagom keretein belül már elérhető.
Azonban, az egyik legfontosabb érv a keresőoptimalizálás mellett, az nem más mint az, hogy a felhasználók több mint 90% előbb informálódik az interneten mielőtt vásárolna vagy rendelne. Az információszerzéshez pedig mind a mai napig a Google keresőt használjuk. Ez nagy valószínűséggel veled is így van, te magad is napi szinten használod a Google keresőjét. Lehet, hogy már inkább a hangvezérelt keresős funkcióját, de így vagy úgy, biztos vagyok benne, hogy napi szinten használod.
Tehát webhelyed látogatóinak forrása többnyire Google keresőből kellene érkezzen, ezek lennének a minőségi látogatók, olyanok, akik arra kerestek, ami a te webhelyed témájával releváns. Ezért érdemes a keresőoptimalizálást valamilyen szinten beépítened webhelyed éves marketing stratégiájában.
Egy jól optimalizált webhelyre a látogatók legalább 50-60% Google kereső organikus találatairól érkeznek, ezt kellene neked is elérned a saját webhelyeddel.
Szakszerű keresőoptimalizálás nélkül nem működhet
Talán abban reménykedsz, hogy a Google kereső majd jó helyezésekre listázza oldalaid. Ez sajnos elmondhatom, hogy nagyon ritka esetekben fordul elő.
A Google kereső algoritmusa nagyon komplex, mi akik már évek óta a szakmába dolgozunk, folyamatosan követjük a legújabb trendeket, változásokat, így mindig tudjuk mi az, amire figyelni kell.
Egyetlen apró hiba és akár nullára csökkenhet a Google organikus látogatóid száma. Ezért vagyunk mi, szakemberek, akik pontosan tudjuk mi az, ami hasznos és eredményhez vezet illetve mi az, ami mély zuhanáshoz és frusztrációhoz.
Az igazán nagy kihívás nem a top 10-be való listázás. Ennél jóval nehezebb a top 5 vagy az átlag 1-3 helyezések elérése és megtartása.
Minden egyes helyezés javulás lényeges átkattintási arány növekedéssel jár. Lásd alábbi példán, ahogy egyik ügyfelemnek sikerült az átlag 10 helyezést elérni egy nagyon erős kulcsszóra, szemmel láthatóan növekedett a megjelenések és kattintások száma. Ez az érték exponenciálisan növekedhet minden egyes helyezés javulás esetében.

Google organikus átlag 10 helyezés – forgalom növekedés – Search Console
Csak hosszú távon érdemes
Tény és való, hogy SEO téren is vannak rövid távon elérhető eredmények (leginkább growthhacking névre hallgató taktikákra kell gondolnod), de az igazán kiemelkedő és folyamatosan növekvő eredményeket csak egy jól kidolgozott hosszú távú stratégia mentén érheted el.
Összehasonlításként: egy Google vagy Facebook kampány azonnali eredményhez vezethet, de attól a pillanattól ahogy nem fizetsz kampányaidra, ezek eredméyessége megszűnik, nem érkezik több látogató. Ettől természetesen még lehet folytatni a fizetett kampányokat, különösen, ha van megtérülés (ROI). Nem arról van szó, hogy egyik jobban megéri mint a másik, inkább egymás kiegészítőinek kellene lenniük. A keresőoptimalizálás esetében, ha valóban komolyan foglalkoznak vele, az előbb vagy utóbb, de többszörösére is megtérülhet hosszú távon.
Alábbiakban egy olyan példát láthatsz “életbiztosítás” kulcsszóra, amelyre Google organikus találati oldalán, a 4-ik helyen egy 2004. január 15-én publikált oldal szerepel. Tehát, ha valamely oldalunkat jól optimalizáltuk, folyamatosan karbantartjuk, az éveken át hozhatja a jó minőségű látogatókat.

Hosszú távon eredményes keresőoptimalizálás – példa 1
És egy újabb példa a “hogyan készül a kenyér” keresőkifejezésre, 10. helyen egy 2012-ben közzétett oldal, a moly.hu egyik aloldala.

Hosszú távon eredményes keresőoptimalizálás – példa 2
Bizalom és hitelesség elérése
Miért fontos ez? Most azt képzeld el, hogy valaki épp arra keres, ami a te webhelyed témájával kapcsolatos, de a te webhelyed nem szerepel a Google első találati oldalán. A felhasználó az információ megszerzés fázisában tart és tovább finomítva a keresést, más oldalakat is talál, a tiédet nem.
Nem szeretnéd, hogy a te webhelyeddel is ez történjen.
Ilyenkor a felhasználóban már kialakul egy kép arról, hogy az adott témában milyen oldalak (cégek) léteznek vagy nyújtanak megoldást egy bizonyos problémára. Ha te nem szerepelsz ezen oldalak közt, a felhasználók nem fognak bizalmat szavazni neked, a te webhelyednek. A bizalmatlanság sokkal erőteljesebben jelen lesz mint egyébként azon oldalak esetében, amelyek több médiumban is megtalálhatók.
Tehát önmagában az előkelő helyezés nem csak webhelyed látogatottság növelését jelenti, hanem ezen kívül még a bizalmat és a hitelességet is erősíti a felhasználók fejében.
Ez utóbbiak megszerzése már félsiker.
A keresőoptimalizálás mint lead generáló eszköz
Nem kell megfeledkezned arról sem, hogy a sikeres keresőoptimalizálás eredményeként folyamatosan érkező látogatókból lehet a legtöbb leadet generálni (hírlevél feliratkozás, kupon felajánlás, regisztráció, stb.) és majd aktiválni (vásárlás, előfizetés, stb.).
Tehát, ha minőségi leadeket szeretnél, azt Google organikus találatokról érkező látogatókból fogod tudni a leghatékonyabban elérni.
Feltérképezés, indexelés és rangsorolás – mik is ezek valójában?
Nagyon általánosan fogalmazva, a Google kereső működését három lépésben kell elképzelned. Az első a feltérképezés (crawling), ezt követi az indexelés majd a rangsorolás, azaz a találatok megjelenítése.
Jó néhány évvel ezelőtt készült erről egy nagyon jó videó, még ha csak angol nyelven is, de az animáció magáért beszél és mai napig megállja a helyét.
A videó megtekintése során biztosítalak arról, hogy még világosabb lesz számodra a Google kereső alap működési elve.
Ahogy a videóban is láthattad, a feltérképezés során, a Google kereső robotjai bejárják az interneten elérhető webhelyek oldalait az ezeket összekötő linkek segítségével vagy a webhely tulajdonosok által beküldött webhelytérképek segítségével. Ezt a folyamatot a Google kereső rendszeresen elvégzi, hogy minél frissebb adatbázissal rendelkezhessen.
Az indexelési folyamat során, a rengeteg begyűjtött információ feldolgozásra kerül, azaz egész pontosan a Google kereső megprobálja értelmezni minden egyes feltérképezett oldal tartalmát majd kategorizálni saját adatbázisaiban.
A rangsorolás a folyamat utolsó lépése, amikor a felhasználók egy keresést hajtanak végre a Google keresőjében, ezt a Google megpróbálja értelmezni és az adatbázisaiban indexelt oldalak közül a legrelevánsabb találatokat listázza fontossági sorrendben. A Google célja, hogy a felhasználó valóban rátaláljon arra amire keresett. Erről picit bővebben Google Console Súgó oldalán olvashatsz.
On-page és Off-page SEO
On-Page SEO
Tartalmi tényezők:
- Oldalcím (Page Title)
- Meta leírás (description)
- H1-H6 címsorok
- Kulcsszavak használata
- Kép Alt címkék
- Horgonyszövegek
- Keresztlinkelések
- TF-IDF
Technikai tényezők:
- XML oldaltérkép
- Betöltési sebesség
- H1-H6 címsorok
- Mobil használhatóság (reszponzív)
- robots.txt parancsok
- Információs architektúra
- XML oldaltérkép
- Beszédes URL elnevezések
- Strukturált adatok
Off-Page SEO
Visszamutató hivatkozások (linképítés):
- Közösségi oldalakon való megjelenés (Facebook, LinkedIn, Instagram, Twitter, Snapchat, G+)
- Vendégblogolási lehetőségek
- PR anyagok
- Influencer (véleményvezér) marketing együttműködési lehetőségek
- Google My Business, Facebook értékelések
- Brand említések (citation) linkelve vagy link nélkül
- Közösségi média visszajelzések: megosztások, lájkok
- Infografikák népszerűsítése
Kulcsszókutatás: Miért van rá szükség? Hogyan csinálják a profik?
A keresőoptimalizálás nélkülözhetetlen része. Ha ezzel nem foglalkozol, olyan mintha vakon vágtatnál az autópályán. Annyira fontos ez a feladatrész, hogy érdemesnek tartottam egy csak ezt a témát átölelő átfogóbb és részletes cikket írnom. Ha részleteiben meg szeretnéd ismerni a kulcsszókutatás rejtélyeit, kattints erre a linkre.
Mire figyelj ha jó helyezéseket szeretnél elérni Google keresőjében?
Domain használat
Rég elmúlt az a korszak, amikor a célzott kulcsszó vagy kereső kifejezést használtad domain névként. Erre a Google keresőnek már régen beépített szűrője van (2012 – forrás), EMD rövidítésként hallhattál róla (Exact Match Domain), lényege, hogy kiszűrje a manipulatív domaineket, ezzel együtt alulrangsorolja őket vagy egyáltalán nem is listázza találati oldalain.
Helyette összpontosíts a márkaépítésre, ez nem feltétlenül azt jelenti, hogy a domain névben nem használhatsz a témával releváns kifejezést, de ezt semmiképp ne vidd túlzásba!
Gondolj bele, hogy én a seoaudit.hu helyett googlekeresooptimalizalas.hu domaint használnék, mennyire másképp hangzik a két domain. Kövesd a nagy márkákat, akiknek az esetek többségében egy rövid, de ütős a domain nevük, könnyen megjegyezhető és használható nyomtatott vagy digitális médiumokon.
A biztonság kedvéért mindig győződj meg róla, hogy a .com-os TLD-t is regisztráltad, különösen, ha nemzetközi piacra lépés is a terveid között van. Ebben az esetben a védjegyeztetés sem árt
URL elnevezések
Lehetőleg használj beszédes elnevezéseket és ami mindenképp kerülendő, az a dinamikusan generált URL elnevezések, különösen azon oldalak esetében, amelyekre előkelő helyezéseket szeretnél elérni Google keresőjében.
URL elnevezéshez kapcsolódó szabályok, best-practicek:
Csak kisbetű, ékezetmentes, szó elválasztónak alulvonás (_) helyett kötőjel (-), kategóriák, alkategóriák esetében az URL végén mindig használj backslash jelet (/), ez legyen az adott oldal URL alapértelmezett elérési címe, ha nem ez van, akkor kerüljön automatikusan átirányításra.
Oldalcím vagy Page Title használata
Ennek mindig optimálisnak kell lennie, tartalmi vonatkozásban és karakterek számát illetően.
Az oldalcím az első elem, ami a kereső találati listáján szerepel, tehát ez ragadja meg a felhasználók tekintetét, ezért fontos, hogy a megfelelő kereső kifejezést használd és a tartalom lényege férjen bele a karakter limitben, ez átlag 50-60 karakter, de legjobb, ha leteszteled ezzel a SERP szimulátorral.
A domain vagy márka nevedet lehetőleg használd az oldalcím végén, előtte egy kötőszó elválasztóval.
Így néz ki a Page Title oldalad HTML forráskódjában:
<head>
<title>Weboldal címe - Márka</title>
…
</head>
Meta leírás vagy Meta Description
A meta leírás az oldalcím alatt szereplő rövid leírás. Ez lehet jóval hosszabb (átlagosan 150 karakter, esetenként akár 300 karakter is), de legjobb ha leteszteled.
Forráskódban valahogy így néz ki:
<head>
<meta name="description" content="Meta leírás ….">
…
</head>
Ennek átírása során ne számíts rangsorolás javulásra. Ha átírod valamely oldal meta leírását, ennek inkább közvetett hatása lehet a rangsorolásra, az által, hogy növeled a Google találati oldalairól való átkattintási arányt (CTR). Ugyanakkor az is rendkívül fontos, hogy az oldalcím és metaleírás legyen összhangban az adott oldal teljes tartalmával, tehát legyen szoros összefüggés a cím, meta leírás és tartalom között, kerüld az esetlegesen megtévesztő tartalmi zavart.
H1-H6 címsorok
Inkább a tartalom strukturálására javaslom, hogy használd, nem feltétlenül járul hozzá a jobb helyezés eléréséhez.
A H1 címsor jellemzően nagyon hasonló vagy akár megegyező az oldalcímmel (Page Title). Egy dologban különböznek: hogy míg a Page Title forráskódban, böngésző fejlécében (tab) és Google találati oldalán látható, a H1 címsor maga az oldal tartalmi részén (front-end) látható (jellemzően breadcrumb navigáció alatti első elem).
Ritka esetben használunk H4-H6 címsorokat, én max H3-ig szoktam elmenni, de nem feltétlenül kell szabályként tekinteni rá, akár <span>
jelöléssel CSS stílust használva is formázhatod a címsoraidat.
Kép Alt attribútum
Mindig javasolt beágyazott képek esetében a forráskódban rövid leírással megjelölni, hogy az adott kép pontosan miről is szól. Ugyanez érvényes a kép file név elnevezésére is. Ennek a kettőnek a kombinációjával a kereső is jobban értelmezi majd a kép tartalmát, így nagyobb valószínűséggel kerül előkelő helyezésre Google képkeresőjében is vagy akár organikus találatain ahogy a mellékelt példán is látható.

Google kép találatok
<img src="https://seoaudit.hu/uploads/mikulas-google-kep-talalat.png" alt="Mikulás Google kép találat">
Egy másik fontos szempont, amit a képek Alt attribútumainak kitöltésekor figyelembe kell venned, az nem más mint a látássérültek vagy vakok könnyebb eligazítása, így ők is értelmezik, hogy az adott kép mit takar.
Tartalom
Ez az a rész, ami forráskódban a <body> ... </body>
részben található és a felhasználó számára jól látható, olvasható. Számos tartalom típust különböztethetünk meg, ezek lehetnek szöveges, videó, kép, infografika, hanganyag stb…
Különbséget kell tenni tartalom és tartalom között, ezt úgy érheted el, hogy egyrészt a minőségre próbálsz összpontosítani, azzal, hogy egyedi és értékes tartalmat hozol létre az olvasóid számára.
Mindenképp ki kell derülnie, hogy te, vagy a márka amit képviselsz, hitelesen tudtok nyilatkozni az adott témáról. A cél, hogy véleményvezérként tekintsenek rád vagy a márkádra. Törekedj a saját tekintélyed nővelésére!
Keresőoptimalizálás tekintetében azt kell figyelembe venned, hogy a Google organikus találatokról érkező látogatók egy adott keresőkifejezésre érkeznek webhelyed oldalaira, a keresés mögött pedig van egy szándék (vásárlás, információszerzés, navigálás) aminek eleget kell tenned az elérhető tartalmaid által. Ezért fontos a relevancia. Tehát arról írj vagy a tartalmad valóban arról szóljon, amire a kereső épp keres vagy kíváncsi.
Egy másik, szintén fontos szempont, a tartalom hossza vagy mennyisége. Itt ki kell derítsd, hogy az adott témában mi az ami leginkább jellemző. Cikkek esetében, itt olyanokra gondolok, amelyekkel részletes betekintést szeretnél nyújtani az olvasóid számára. Manapság egyre népszerűbbek a hosszabb, részletesebb cikkek (1500 vagy akár 3000 szavas cikkek), elején tartalomjegyzékkel, hogy könnyebben navigálható legyen. A Google kereső is díjazza a hosszabb tartalmakat, de ez nem minden esetben van így, tesztelned kell és figyelned azokat akik már jó helyezéseken szerepelnek.
HTML és XML oldaltérképek
Csakhogy még az elején tisztázzuk: amennyiben egy webhelynek nincs oldaltérképe, legyen az HTML vagy XML formátum, attól még egészen jó helyezései lehetnek Google keresőben. Az oldaltérkép, különösen az XML formátumú oldaltérkép igazi haszna az, hogy ha feltöltöd Google Search Consoleba akkor ott követheted, ellenőrizheted, ha van hiba illetve láthatod melyek azon oldalak, amelyek indexelésre kerülnek és melyek nem.
Linkek (hivatkozások)
Kétféle is van belőlük, de igazából három.
Belső linkek azok, amelyekkel saját oldalaidat linkeled össze, ezzel könnyítve a felhasználók navigálásán.
A következő kategória a saját oldalaidról kifelé mutató hivatkozások, amelyekkel további hasznos információhoz juttatod el a látogatóidat. Jegyezd jól meg: a kifelé mutató hivatkozások NEM KÁROSAK, különösen akkor nem, ha nagy tekintélyű és témáddal releváns oldalakra hivatkozol!
A harmadik kategória, a saját oldalaidra más külső oldalakról visszamutató hivatkozások más néven backlinkek. A visszamutató hivatkozások nagy szerepet játszanak a rangsorolásban a Google találati oldalain, ezért a linképítés a keresőoptimalizálás fontos részét képezi. Azonban mennyiség helyett a minőségre és relevanciára probálj összpontosítani, egy darab jó minőségű visszamutató hivatkozás értéke felülmulhat több száz vagy akár ezer gyenge minőségű hivatkozás értékét.
Mobilbarát teszt
Ez talán már számodra sem kérdés, hogy webhelyed oldalai mobilbarátnak kell lenniük, azaz mobil eszközön is legalább annyira könnyen használhatónak kell lennie mint asztali gépen. Manapság a mobileszközökön való navigálás használata túllépte az asztali gépek használatát. Ugyanakkor a cross-device használat is egy fontos szempont, azaz sok esetben a navigálást mobil eszközön kezdik el a felhasználók majd asztali gépen folytatják vagy fordítva.

Google mobilbarát teszt
A mobilbarát teszteléshez használhatod Google mobilbarát jelleget vizsgáló ingyenes eszközét.
Oldalbetöltési sebesség
A tartalmad már jó, oldalaid mobilbarátak, visszamutató hivatkozásaid is vannak, de még lenne egy rendkívül fontos szempont az előkelő helyezések eléréséhez, az nem más mint az oldalad betöltési sebessége. Ha ezen elbukik az oldalad, majdnem, hogy feleslegessé váltak az eddigi optimalizálási erőfeszítéseid.
Meg kell értened, hogy a felhasználók türelme véges. Amennyiben 2-3 másodperc alatt nem láthat hasznos információt, egyszerűen visszalép és továbblép a következő találatra. Emiatt rengeteg látogatót veszíthetsz.
Oldal betöltési sebesség teszteléséhez használhatod Google PageSpeed Insights vagy Lighthouse valamelyik eszközét, de ha ez nem elég, ott van egy szintén nagyon jó eszköz, a GTmetrix.
Duplikált vagy másolt tartalmak
Mi is ez? Nem más mint más oldalakról másolt tartalmi részek. Nagyon sok ügyfelemnél ez volt az egyik oka annak, hogy egyáltalán nem voltak megtalálhatók a Google keresőben. Ezt különösen az egészségügyi oldalak esetében tapasztaltam, egyértelmű okok miatt: az orvosoknak nincs idejük saját, egyedi szövegek megírására, így marad a másolás, mint gyors, alternatív megoldás.
Azt kell tudnod, hogy a Google kereső pontosan ismeri minden egyes szöveges tartalom történetét: mikor milyen oldalon jelent meg először és kik azok, akik ugyanazt a tartalmat egyszerűen lemásolták majd egymástól másolgatták.
Akár most azonnal leellenőrizheted saját tartalmaid másolt állapotát, ehhez használhatod a Copyscape vagy Plagium eszközök valamelyikét. Ha szövegíró ügynökséggel, szabadúszóval dolgozol, azonnal szembesíthetők a konkrét tényekkel, ha másolt tartalmakat találsz.
Duplikált vagy másolt tartalmak
Ezt követően a találati oldalon listázott eredmények mögött látni fogsz egy dátumot, így tudod azonosítani a legrégebbit illetve a legfrissebb tartalmat, nem beszélve arról, hogy a saját oldalad is láthatod milyen dátummal került indexelésre.
Strukturált adatok megjelölése
Erről írtam már egyik korábbi blogbejegyzésembe, a breadcrumb (kenyérmorzsa) navigációs elemektől a knowledgegraph céges adatok megjelenítéséig vagy a carousel gallérialistázásokig, de ezen kívül számos támogatott adattípusra van lehetőségünk: Cikkek, Események, Helyi vállalkozások, Éttermek, Termékek, Szoftveres alkalmazások, Filmek, Tévéműsorok, Könyvek
Ennek lényege, hogy az oldaladon lévő hasznos információk megjelölésével elérheted azt, hogy ezen kiegészítő információk megjelenhessenek a Google találati oldalain, ezzel lehetőséget adva arra, hogy magasabb átkattintási (CTR) arányt érhess el. A strukturált adatokról részletesebben is tájékozódhatsz a Google hivatalos oldalán.
Kód szintű implementáláshoz kövesd a Google technikai specifikációját (angol) vagy használd a Google adatkiemelő eszközét esetleg a minden kereső által is támogatott schema.org dokumentációját!
Ezt követően pedig mindig használd a Google strukturált adat tesztelőjét!

Továbbá érdemes Search Console alatt is ellenőrizni melyek azon adattípusok, amelyeket a Google kereső már lát és milyen más lehetőségek lennének az oldalon.
Robots.txt
Az XML oldaltérképekhez hasonlóan, ha épp nincs vagy nem használsz robots.txt filet, attól még Google keresőben jól teljesíthet webhelyed.
Azonban, amennyiben különböző fájlokat vagy egész mappákat szeretnél letiltani a keresők robotjai elöl, akkor használhatsz robots.txt fájlt benne a megfelelő parancskódokkal. A teljes letiltsához pedig a legbiztosabb, a jelszóvédett file vagy noindex noarchive az oldal forráskódjának a <head>
részében.
Győződj meg róla, hogy a robots.txt
file a domain gyökérbe érhető el, valahogy így https://domain.hu/robots.txt
Így néz ki egy alapértelmezett robots.txt file tartalma:
User-Agent: *
Disallow:
Sitemap: https://seoaudit.hu/sitemap_index.xml
És így egy olyan, amikor egy mappát letiltunk majd azon belül valamit engedélyezünk:
User-agent: *
Disallow: /wp-admin/
Allow: /wp-admin/admin-ajax.php
További hasznos információt a robots.txt használatáról, itt ezen a linken találsz.
Információs architektúra
Erről írtam már korábban egy részletes leírást, a webhely információs architektúrájának a megtervezéséről, itt éred el.
HTTPS biztonságos protokoll használata
Most nyisd meg saját webhelyed és ellenőrizd, hogy HTTPS vagy csak HTTP alatt érhető el! A HTTPS egy biztonságos protokoll, amelyet a Google kereső pozitívan díjaz különösen abban az esetben, ha webhelyeden keresztül pénzügyi tranzakciók hajthatók végre. Manapság már a rangsorolás egyik tényezőjeként tekinthetünk rá. Ha még nincs ilyened, mindenképp igényeld a tárhelyszolgáltatódtól. Manapság már alapértelmezettként szerepel a tárhelyszolgáltatók kínálatában így nagy valószínűséggel már van ilyened csak nem tudsz róla.
Arról azonban győződj meg, hogy webhelyed oldalai csak a HTTPS változat alatt érhetők el, a HTTP változatnak automatikusan át kell irányítania a HTTPS változatra.
Felhasználóbarát felépítés – UX/UI
Én a kevesebb néha több elvét követem, de lehet a KISS (Keep It Simple and Stupid) megközelítés is, a lényeg ugyanaz: webhelyed legyen akadálymentes és könnyen használható a felhasználók számára.
Használj egyértelmű navigációs elemeket (max 5-7 elem), néha elegendő egyetlen szó (pl Mennyibe kerül helyett? csak Árak). Vedd figyelembe, hogy a felhasználónak nincs türelme, nem szereti ha perceken át kell valamit keresnie. Használj profi belső kereső motort, ha pedig webáruházat üzemeltetsz, használj szűrő navigációt, de csak arra és akkor, amire valóban lehet értelemszerűen szűrni!
Linképítés, a szavazatok ereje
A kulcsszókutatáshoz hasonlóan, a keresőoptimalizálás nélkülözhetetlen része, az off-page optimalizálás alapja, ha ezzel nem foglalkozol nehezen tudsz előkelő helyezésekre kerülni.
A linképítésre is külön cikk oldalt készítettem, amelyben igyekszem rendszeresen jobbnál jobb linképítési lehetőségekről írni, olyan lehetőségek, amelyeket te magad is azonnal használhatsz. Ha szeretnél jobban elmélyülni a linképítés világába akkor irány a linképítési lehetőségek!
Keresőoptimalizálás hatékonyságának a mérése
Organikus munkamenetek/felhasználók száma
Ehhez a legjobb a Google Analytics, amelyben pontosan láthatod a Google organikus forrásból érkező látogatók vagy munkamenetek számát az általad kiválasztott időintervallumban.
Ezt a jelentést az Ügyfélszerzés>Minden forgalom>Forrás/médium majd google / organic -re kattintva érheted el.

Google Analytics: Forrás/médium: google/organic
Én ezt a jelentést mindig legalább egy éves időszakra szoktam állítani, új ügyfelek esetében pedig lehetőleg a kezdetektől mivel így látható hogyan fejlődött az oldal Google organikus látogatottsága, voltak e hirtelen zuhanások vagy növekedések, ha igen, ezt mi okozhatta.
Ha egy éves időszakot nézel, érdemes összehasonlítani az előbbi év adataival, így pontosan látható lesz a pozitív vagy negatív változások.

Google Analytics: Trend Forrás/médium: google/organic
Kulcsszavak helyezése
Egy újabb fontos mérőszám, a keresőoptimalizálás egyik teljesítménymutatója, amely azt hivatott megmutatni, hogy az általad kívánt kulcsszóra (kereső kifejezésre) milyen helyezéseket értél el egy adott időintervallum alatt.
Fontos megjegyeznem, hogy manapság már nem igazán beszélhetünk egzakt helyezésekről hiszen ez több tényezőtől is függ. Például, hogy épp hol milyen helyen keresünk, saját hisztorikus adataink vagy böngészési szokásaink, de az eszköz használatot és számos egyéb szempontot is vesz figyelembe a Google kereső. Tehát ha helyezés, akkor csakis átlag helyezések jöhetnek szóba.
A legjobb módja annak, hogy egy adott kifejezésre leellenőrizd helyezéseidet, a Google Search Console eszköz használata. Azonban annak érdekében, hogy minél pontosabb és valós képet kapj, győződj meg arról, hogy használod a földrajzi szűrőt (az ország ahonnan a legtöbb látogatód érkezik) illetve az eszközt, amin a keresést végrehajtották (ezt is érdemes külön elemezni). Könnyen meglehet például, hogy az asztali gépen jobb helyezéseket érsz el mint mobil eszközökön vagy épp fordítva.

Search Console – Kulcsszó helyezés (átlagos pozíció)
Egy másik alternatíva, amikor paraméterekkel ellátott URL segítségével kombinálva egy inkognitó ablakban hajtod végre a keresést és manuálisan próbálsz rátalálni a saját webhelyedre.
A paraméterezett URL valahogy így néz ki:
Magyaország, magyar nyelv: https://www.google.hu/webhp?pws=0&gl=hu&hl=hu
Egyesült Királyság, angol nyelv: https://www.google.co.uk/webhp?pws=0&gl=gb&hl=en
Egy harmadik lehetőség, amikor valamilyen rank tracker szolgáltatást alkalmazol. Ilyenből manapság már rengeteg van, ezek közül néhány: SERanking, Ranktracker, SEORankMonitor stb.
Ha őszinte akarok lenni, nem érdemes bármiféle rank tracker softverre költeni, egyszerűen pénzkidobásnak tartom hiszen az adataid ingyenesen elérhetők Google Search Console alatt, a Search Analytics for Sheets segítségével pedig automatikusan is át tudod venni az adatokat Google Táblázatokba.
Átkattintási arány (CTR)
Ezt a mérőszámot szintén Search Console alatt érheted el. Azt mutatja meg, hogy milyen arányban kattintanak a saját webhelyed találatára egy adott keresőkifejezés során. Természetesen, minél előkelőbb helyezésen szerepel webhelyed valamely oldala, annál nagyobb valószínűséggel kattintanak a saját találatodra. Ez azonban nagyban múlik azon is, hogy mennyire jól van megírva az oldalcímed és a meta leírásod.

Átkattintási arány (CTR) – Search Console
Visszafordulási arány
Hiába érsz el magas átkattintási arányt, amennyiben a felhasználók mégsem találják oldalad tartalmát elégségesnek, visszafordulnak a kereső találati oldalára és tovább folytatják a keresést. Ezt a jelenséget angol nyelvű szakmai körökben “pogo sticking” név alatt említik. Ezért rendkívül fontos, hogy jó minőségű tartalmaid legyenek, különben a Google kereső alulminősítheti weboldalaid, ezzel együtt helyezéseid is egyre lejjebb csúsznak.
Oldalon eltöltött idő
Google Analytics alatt “Average session duration” magyarul munkamenet átlagos hossza, azaz az oldalon eltöltött átlagos időtartam. Egyértelműen minél magasabb ez az érték, annál biztosabb, hogy az oldalon elérhető tartalom értékes a felhasználók számára, emellett a keresztlinkelések nagyon célzottan kerülnek elhelyezésre, a jól kialakított információs architektúrának köszönhetően. A felhasználók egy munkamenet alatt egynél több oldalt is megtekintenek vagy végrehajtanak valamilyen általad kívánt interakciót (hírlevél feliratkozás, regisztráció, vásárlás).

Visszafordulási arány, Munkamenet átlagos hossza – Google Analytics
Top kilépési oldalak
Google Analytics alatt (Viselkedés>Webhelytartalom>Kilépési oldalak) érheted el ezt a jelentést. Teljesen elfogadott, hogy egy webhelynek vannak kilépési oldalai, ez nem más mint az utolsó oldal ahol a felhasználó elhagyja a webhelyedet (lezárult a munkamenete). Azonban, abban az esetben, ha olyan oldalt találsz, amelynek kimagaslóan magas a kilépési aránya, érdemes utánanézned, hogy mi lehet ennek az oka, elvárható hogy elhagyják az oldalt vagy valami felhasználói hiba lehet az oldalon. Különösen abban az esetben érdemes ezzel foglalkozni, ha egyébként az adott kilépési oldalon pont nem ezt az interakciót várnád el vagy nem itt terveznéd a munkamenet lezárását.

Top kilépési oldalak – Google Analytics
Domain tekintély (domain authority)
A Domain Authority a moz (korábban SEOmoz) által becsült érték arról, hogy az adott webhely hogyan teljesít Google kereső találati oldalain, ennek értéke a többi link-mérőszámok (hivatkozó domainek, összes külső hivatkozás, mozRank, mozTrust) kombinációjából kerül kiszámításra. A DomainAuthority érték egy 0-tól 100-ig terjedő logaritmikus skálán kerül meghatározásra. Minél nagyobb ez az érték, annál jobb.
InLink Rank
Az InLink Rank érték a Google PageRank értékét hivatott helyettesíteni. Egy olyan mérőszám, amely egy 0-tól 10-ig terjedő logaritmikus skálán mutatja az oldal link népszerűségét, ennek alapja, az oldalra mutató linkek minősége. Minél magasabb ez a szám, annál jobb értékkel bír az oldalad a többi versenytárs oldalaival szemben. Ezt a mérőszámot a SEOPowerSuite SEO szoftver használja.
Oldal betöltési sebesség
Erről már írtam korábban, de ezt az értéket is mindig érdemes ellenőrizned. Bármilyen új frissítés előfordulhat az oldaladon, amely lassíthatja az oldalad betöltési sebességét és lehet pont emiatt néhány helyezéssel lejjebb listázódnak oldalaid Google keresőjében.
Lefedettségi/feltérképezési hibák
Search Console alatt éred el (lásd bal oldali navigáció).

Lefedettségi statisztika – Search Console
Mobil használhatóság

Mobil használhatóság – Search Console
Fehér vagy fekete kalapos SEO
Erről is hallhattál, igaz talán leginkább az eredeti angol nyelvű változatairól (black hat, white hat SEO).
Nagyon leegyszerűsítve a fekete kalapos (vagy black hat) SEO módszerek azok, amelyek rövid távon akár azonnali eredményhez vezethetnek, de csak idő kérdése míg a Google kereső valamely algoritmusa (Pingvin, Panda) nem észleli a nem etikus módszert. A feket módszer veszélye, hogy manuális büntetésre is számíthatsz! Ez röviden azt jelenti, hogy az organikus forgalmad egyik napról a másikra a nullára csökken és minimális annak az esélye, hogy valaha visszatornázza magát.
Ezzel ellentétben, a fehér kalapos eljárás csak a Google irányelveinek megfelelő keresőoptimalizálási módszereket követi, ezzel biztosítva a hosszú távú eredményességét. A fehér kalapos módszer a minőségre, a felhasználóbarát (UX) megoldásokra összpontosít, ezzel hozzájárulva a márka népszerűségéhez és a hosszú távú eredményességéhez.
Fehér kalapos SEO
(white hat SEO)
- releváns és egyedi tartalmak
- minden oldal egyedi címsorral rendelkezik
- letisztult HTML forráskód
- nincsen vagy kevés helyesírási hiba található
- megfelelően címkézett képek használata
- releváns és nagy tekintélyű oldalakon elhelyezett visszamutató linkek
Fekete kalapos SEO
(black hat SEO)
- háttérszínnel azonos betűszín használata
- túlzott kulcsszó használat (többszörös ismétlődés)
- cloaking módszer használata (amikor nem azonos tartalommal szolgáljuk ki a kereső robotjait és a felhasználókat)
- másolt vagy duplikált tartalmak
- nem releváns vagy linkhálozatokról megszerzett visszamutató linkek
Leggyakoribb SEO hibák
Kulcsszó kannibalizálás
Mai napig, az ügyfeleim 90% esetében szembesülök ezzel a jelenséggel. Konkrétan arról van szó, hogy az adott webhelyen egy kulcsszóra több tartalmi oldal is elérhető így tulajdonképpen nehezítve az előkelő rangsorolás elérését Google találati listáin. Gondolj bele: akár több száz vagy milliós nagyságrendű versenytársad is lehet egy adott kulcsszókifejezésre és te elköveted azt a hibát, hogy még saját webhelyeden belül is saját oldalaidat versenyezteted egymással.
Nem tévesztendő össze azonban azzal az esettel, amikor tudatosan úgy optimalizálod oldalaid, hogy egy adott keresőkifejezésre akár két helyezést is elérhess Google top 10 találati oldalán.
Belső és külső linkelések elhanyagolása
Nagyon fontos, hogy cikkeid szöveges környezetéből linkelj más aloldalaidra is, de úgy és akkor amikor indokolt. Azt kell figyelembe venned, hogy egy link csakis akkor hasznos, ha azt használják. Ne csak saját oldalaidat linkeld össze, helyezz el linkeket más külső oldalak felé is, olyan oldalak felé, amelyeken részletesebb betekintést nyerhetnek a felhasználóid! Ettől még jobban fogják értékelni saját oldalad. Ezt a Google kereső is észlelni fogja és díjazza rangsorolásai során.
Belső linkelések esetében az is gyakori hiba, ha egyetlen szavas horgonyzott szöveget használsz vagy több oldalt linkelsz meg hasonló témájú horgonyzott szöveg használatával, azaz nehezíted a Google keresőt abban, hogy pontosan értelmezze melyik oldal milyen témát takar és milyen kulcsszóra érdemes ezeket rangsorolni.
Többszörös kulcsszó ismétlés (keyword stuffing)
Amatőrök hibája. Néha én magam is meglepődöm, hogy szakmabeliek is elvégzik ezt a tényleg kezdőkre jellemző hibát. Itt valójában arról van szó, hogy a szöveges környezetben oly annyira gyakran ismétlődik a célzott kulcsszó, hogy az már zavaró az olvasó számára. Ezeket a tartalmakat a Google kereső könnyedén kiszűri és alulminősíti vagy egyszerűen egyáltalán nem listázza találati oldalain.
A követendő szabály az, hogy a célzott kifejezést lehetőleg pont annyiszor használd, amivel a szöveg olvasása természetes, tehát nem egy kulcsszavakkal felturbózott szöveg lesz az eredmény.
Rendszeres blogolás
Én két esettel szoktam találkozni, egyik amikor egyáltalán nem írnak tartalmat, másik, amikor rendszeresen írnak rossz minőségű tartalmat. Meg kell érteni, hogy nem a rendszerességben van a kulcs. Helyette fektess több időt a minőségre és azon legyen a fókusz, hogy a te tartalmad legyen a legkiemelkedőbb minden tekintetben (nyelvezet, helyesírás, részletesség, kép, videó, illusztrációs anyagok, linkek további hasznos oldalakra stb.). Google Analyticsben könnyen meg lehet vizsgálni melyek azok a tartalmi oldalak, amelyek rendszeresen hoznak forgalmat és melyek azok, amelyek egyszerűen kihaltak. A nagy portálok esetében azért komplexebb az ezzel járó keresőoptimalizálási folyamat hiszen össze kell gyűjteni a nagyon releváns oldalakat, meg kell vizsgálni mi az, amit továbbiakban is meg szeretnénk tartani, és mi az ami összevonásra kerül, esetleg mi az, amit véglegesen megszüntetnénk vagy kibővítenénk.
Más médiumok hanyagolása
Manapság nem beszélhetünk arról, hogy csak keresőoptimalizálással foglalkozunk mert ez hozza a bevételt, hiszen messze nem így van. Az omnichannel szemléletet kell követni azt, hogy a felhasználók több forrásból érkeznek weblapjainkra, a mi feladatunk pedig az, hogy őket aktiváljuk (pl. regisztráció), felkínáljuk számukra a legjobb lehetőségeket, folyamatosan tartsuk velük a kapcsolatot (hírlevél), érjük el azt, hogy ők mint saját márka követőink, tovább vigyék jó hírünket. Ez az egyik kulcsa bármilyen sikeres vállalkozásnak.

Marketing/értékesítési tölcsér – “customer journey” Vásárlói élmény útvonala – forrás
Másolt tartalmak
Különösen egészségügyi oldalak esetében találkoztam az évek során. Nem véletlenül a 2018 augusztusi Medic algoritmus hatására több magyar egészségügyi témával kapcsolatos oldal helyezései egyik napról a másikra eltűntek Google találati oldalairól. Természetesen más szempontok is közrejátszottak, de ez volt az egyik legjellemzőbb.
Ne gondold azt, hogy a Google kereső nem fogja észlelni a más oldalakról kimásolt tartalmaidat (erről fentebbiekben már írtam), lényeg hogy kerüld ezt a módszert vagy az olyan szövegíró partnert, akik ilyen jellegű anyagot adnak át neked.
Keresőoptimalizálási tippek
- Az URL-ben használt ‘#’ jelt követő részt már nem követi a Google (horgonyzott linkeléshez azonban nagyon jól használható)
- Használj beszédes, csak kisbetűs és ékezetmentes URL elnevezéseket, szóelválasztónak használj kötőjelet
- Távolíts el minden olyan fölösleges elemet az oldaladról, ami lassítja a betöltési sebességet
- Figyelj az 50 ezres korlátra, amikor az XML oldaltérképed feltöltenéd Search Consoleba, ha ezt a számot meghaladja, bontsd több részre oldaltérképedet
- Bátran hivatkozz más külső oldalakra, akár versenytárs oldalaira is főleg ha az egy nagy tekintélyű, Google szemmel nézve is egy erős oldal és értékes tartalmak érhetők el rajta
- A képek file elnevezései is legyenek beszédesek, az legyen, ami a képen van, az Alt attribútum kitöltése szintén fontos
- Kezd el a videó anyagok készítését, ezek már megjelenhetnek Google találati oldalain
- Szöveg írásakor ne a kulcsszavakon legyen a hangsúly, ehelyett az olvasót kezeld elsődleges szempontként, hogy az anyag amit írsz az számára értékes legyen. Összpontosíts arra, hogy a te tartalmad legyen a legrészletesebb minőségileg és tartalmilag egyaránt!
- Ha már organikus találatokban jó helyezéseken szerepelsz, ne állítsd le a PPC kampányaidat, különösen akkor nem, ha van hosszú távú megtérülés (CLTV)
- Kezd komolyan venni a Google hangalapú kereséseit, ez már hazánkban is egyre népszerűbb
- Bátran keress fel hasonló témában tevékenykedő oldalakat és vedd rá őket, hogy hivatkozzanak rád. Egy jól működő és hatékony stratégia az amikor valamiről nagyon jó anyagod készült és találsz olyan oldalt, amelyen hasonló témáról írnak, de messze nem annyira részletesen, ekkor nekik megérné, hogy rád hivatkozzanak.
- Ne hanyagold a mérést. Még a legelejétől legyen befűzve a Google Analytics vagy GTM követő kód. Ezt kiegészítheted hőtérkép méréssel is HotJar vagy CrazyEgg eszközök valamelyikével.
- Kerüld a csak linképítéssel foglalkozó cégeket, a legtöbb egy olyan hálózatba juttatja oldalad, amely következtében akár manuális büntetésre is számíthatsz Google oldalról
- Ne engedj a a kecsegtetőbbnél kecsegtetőbb ajánlatoknak, a gyors eredményt kínáló lehetőségeknek! Ezekkel általában ráfizetsz. Helyette válaszd a stratégiai megoldásokat, a Google irányelveit követő fehérkalapos megoldásokat. Ne feledd, a keresőoptimalizálás egy maraton nem sprint!
- Használj egyedi márka nevet, így az emlitések is felérnek egy link értékével!
- A HTTP-ról HTTPS-re való migrálást inkább bízd szakemberre, elég egyetlen fontos dolog, amit nem veszel számításba és oda a korábbi organikus forgalmad
- Canonical tag használatával bánj óvatosan, számos esetben ezt helytelenül használják
- Ha van kapacitásod, írj minden egyes fontos oldalnak egyedi meta leírást, majd teszteld az átkattintási arányt (ne egyszerre az összeset, előbb egy, teszt majd következő)
- Ne csak SEO-ra összpontosíts, ez manapság már nem elegendő. Használd a Facebookot, Instagramot és Google AdWordsot is, de ezeket is folyamatosan optimalizáld
- Csak akkor publikálj új tartalmat, ha arról részletesen tudsz írni, ne a rendszeres publikáción legyen a hangsúly
- Töröld vagy vond össze a gyenge minőségű oldalaidat, ezek csak lehúzzák a webhelyed összesített értékét (Google szemmel is)
SEO mítoszok és tévhitek
- A hivatkozások száma számít nem a tartalmak minősége
- A keresőoptimalizálást mint szolgáltatást vagy marketing tevékenységet a Google tiltja
- A keresőoptimalizálás semmi más csak varázslás és mendemonda
- A HTTPS használata nem fontos
- A meta leírás hatással van a rangsorolásra
- A meta kulcsszavak kitöltése kötelező
- A keresőoptimalizálást egyszer kell elvégezni, attól kezdődően stabilan működik
- Linképítéssel nem szabad foglalkozni
- A kulcsszókutatás fölösleges
- Horgonyszövegbe mindig a célzott kulcsszókifejezést kell használni
- A H1 címsor az oldal legfontosabb tartalmi eleme
- Minél több oldalunk van, annál jobb
- Minden egyes oldal tartalma hosszú és részletes kell legyen
- A felhasználói szempontok (UX/UI) nem igazán segítenek a keresőoptimalizálás eredményességében
- Nem szükséges a webhelyedre mutató toxikus hivatkozások letiltása
- A keresőoptimalizálási feladatokat elegendő ha a fejlesztőkre bízod
- Ha több éves a domained, attól már biztosan jó helyezésekre kerülnek az oldalaid